Adásvételi szerződés
Ajándékozási szerződés
(El)tartási szerződés
Öröklési szerződés
Hogyan ne vásároljunk ingatlant
Társasház alapítás, módosítás
Közös tulajdon megszüntetése
Jogok és tények feljegyzése vagy törlése
Tartoznak Önnek, vagy Öntől követelnek olyan összeget, amivel nem tartozik? Számos jogi megoldás áll a rendelkezésünkre: A fizetési meghagyásos eljárás lényege, hogy azt állítjuk, hogy az adós tartozik nekünk. Az eljárás viszonylag gyors, ezért aztán a következmények is súlyosak lehetnek. Ha olyan levelet kap, melyben a ’fizetési meghagyás’ címet látja, az átvételtől számítva 15 nap áll a rendelkezésére, hogy ellent mondjon. Ha ez elmarad, akkor az összeg -főszabályként- végrehajtható lesz önön függetlenül attól, hogy valóban tartozott, avagy nem. Ha az ellentmondás sikeres, akkor viszont az eljárást kezdeményező félnek van mindössze 15 napja, hogy a keresetét beadja, és az illetéket befizesse a bíróság részére. Ha ez elmarad, vagy késik akár 1 napot is, akkor bizony vége az eljárásnak. Tehát amennyiben fizetési meghagyásos eljárást indítottunk legyünk felkészültek, és ne a 14 napon keressünk ügyvédet, mert azzal gondjaink lesznek.
Ezzel meg is érkeztünk a 2. lépcsőfokhoz a polgári perhez. (3 M Ft feletti követelés esetén rögtön kezdhetjük az eljárást a bíróságon is.) Ha sikeresen túl vagyunk a peres eljáráson és az ellenfél még mindig nem fizet, akkor megindíthatjuk vele szemben a végrehajtási eljárást, ahol ismét nem baj, ha szakértő támogat minket. Végül, de nem utolsó sorban az utóbbi időben a hatékonyabb követelés érvényesítés érdekében egyre elterjedtebbek az olyan alternatív jogi követelés érvényesítési eljárások, ahol az adóssal szemben fizetésképtelenségi, vagy büntetőeljárást indítanak a gyorsabb megtérülés érdekében.
TARTOZNAK NEKEM
Végrehajtási eljárással kapcsolatban a legfontosabb (amivel tapasztalataink szerint sokan nincsenek tisztában): A végrehajtás -kérelemre- a bíróság (esetleg közjegyző) által kiállított végrehajtható okirat alapján indul meg. Jogerős, végrehajtható döntés nélkül -főszabályként- nincs végrehajtási eljárás.
A végrehajtási eljárás – attól függően, hogy a végrehajtást kérő a kérelme mire terjed ki – az alábbiak szerint alakulhat.
A végrehajtási eljárás a végrehajtási költségek megelőlegezését követően indul el, mely költségeket ugyan a végrehajtást kérő előlegez, de végső soron az adós tartozását fogják képezni a végrehajtási eljárás során. A költségek előlegezését követően a végrehajtó felhívja az adóst az azonnali teljesítésre. Amennyiben 15 napon belül, illetve a helyszíni kézbesítés során az adós nem teljesít, a végrehajtó intézkedik az adós munkabéréből történő letiltás és a bankszámlán található, adóst megillető pénzösszeg végrehajtás alá vonása érdekében. Fontos megemlíteni, hogy a pénzforgalmi számlán kezelt teljes összeg abban az esetben is végrehajtás alá vonható, ha a pénzforgalmi számlának nem csak az adós a kizárólagos tulajdonosa.
Amennyiben a fenti intézkedések nem járnak eredménnyel a végrehajtó legkésőbb a végrehajtható okirat kézbesítésétől számított 45 napon intézkedik az adós tulajdonában lévő ingóságok, illetve üzletrészek lefoglalása, ezt követően azok értékesítésére irányuló árverés kitűzése érdekében. A végrehajtást kérő erre irányuló kérelme esetén, a végrehajtó az ingóságok lefoglalása mellett a végrehajtási költségek megelőlegezését követő 3 munkanapon belül intézkedik az adós (rész)tulajdonában lévő ingatlan lefoglalása iránt, a végrehajtási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése útján.
A jelenlegi szabályozás alapján pedig az ingatlanra kitűzött árverés akár már 20 nap után is lezárulhat, melyet követően a teljes vételár felosztásra kerül a végrehajtást kérők között az őket megillető rész erejéig. Érdemes azonban azzal előre számolni, hogy amennyiben az ingóság vagy az ingatlan értékesítésből befolyt vételár nem fedezi valamennyi végrehajtást kérő követelését, úgy a jogszabályban rögzített kielégítési sorrend határozza meg azt, hogy mely jogosult követelése fog először részben vagy teljes mértékben megtérülni.
A fentiekben említett pénzkövetelésre irányuló végrehajtási eljáráson kívül pedig lehetőség van még végrehajtást kezdeményezni meghatározott cselekmények elvégzésére, meghatározott magatartásra, tűrésre, és abbahagyásra is, ideértve különösen a lakásügyben hozott bírósági határozatok végrehajtását is.
Ügyvédi irodánk a végrehajtások kezdeményezésétől egészen a végrehajtási eljárás eredményes befejezéséig vállalja a jogi képviseletet, de akár már egy folyamatban lévő végrehajtási eljárásban ügyfeleink segítségére tudunk lenni a követelés mielőbbi megtérülése érdekében. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy ügyvédi irodánk követelés érvényesítésre irányuló egyedi és tömeges ügykezelésre vonatkozó megbízást egyaránt tud vállalni, legyen szó jogerős ítéletek, vagy fizetési meghagyások végrehajtásának megindításáról, vagy közokiratok záradékkal történő ellátására irányuló eljárás kezdeményezéséről.
ADÓS VAGYOK
Mindenki szembesülhet azzal, hogy jogos vagy jogosnak vélt követelést próbálnak érvényesíteni vele szemben fizetési meghagyásos, illetve peres eljárás, majd ezen eljárások során született döntések kikényszerítésére szolgáló végrehajtási eljárás útján.
Nagyon fontos megemlíteni, hogy ilyen esetben minél előbb teszünk lépéseket a követelés érvényesítésével szemben, annál nagyobb eséllyel fogjuk megakadályozni, hogy jövedelmünk, illetve ingó és ingatlan vagyontárgyaink vonatkozásában végrehajtási cselekményeket foganatosítsanak.
Elég csak megemlíteni a fizetési meghagyásos eljárást, ahol a közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyással szemben a kézbesítéstől számított 15 nap áll rendelkezésünkre ellentmondással élni, melynek hiányában a fizetési meghagyás – bármilyen bizonyítási eljárás nélkül – jogerőre emelkedik. A jogerős fizetési meghagyásnak pedig ugyanolyan kötelező ereje van, mint egy jogerős bírósági ítéletnek. A jogerős fizetési meghagyás után a következő lépés, amivel szembesülhetünk, az eljáró végrehajtótól érkező tartozás rendezésére irányuló felszólítást, mellyel szembeni eredményes fellépéssel többek között megelőzhető, hogy a pénzforgalmi számlánkat inkasszó terhelje, vagy az ingatlanunkra végrehajtási jog bejegyzéséről intézkedjenek.
Természetesen abban az esetben is több lehetőség van a követelés érvényesítésével szembeni hatékony fellépésre, ha a végrehajtási eljárás már régóta folyamatban van, azonban ezek a lépések már többnyire peres eljárás kezdeményezését fogják igényelni, melyeknek a jogszabályban foglalt előfeltételit kell teljesíteni. Ezzel összefüggésben fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a végrehajtási jog elévülése szintén bekövetkezhet a végrehajtás során, amennyiben az érvényesített követelésre irányadó elévülési időn belül végrehajtási cselekmény foganatosítására nem kerül sor, ebben az esetben pedig az elévülésre hivatkozással, végső esetben peres eljárás útján megszüntethető a végrehajtási eljárás.
Egy végrehajtási eljárás egyik legjelentősebb szakasza pedig, amikor az adós tulajdonában lévő ingatlanra irányuló árverés kitűzéséről intézkedik a végrehajtó. A végrehajtási eljárásban érvényesülő fokozatosság elve alapján az ingatlanra vezetett végrehajtási eljárásra – főszabály szerint – csak végső esetben kerülhet sor, ha az egyéb végrehajtási cselekményektől a követelés ésszerű időn belüli megtérülése nem várható, azonban még ezen a ponton is biztosítja a jogszabály az eredményes védekezés lehetőségét.
Figyelemmel tehát arra, hogy mind az érvényesített követelés, mind a végrehajtási eljárással összefüggésben felmerülő költségek jelentős mértéke hosszú évekre eredményezhetik a végrehajtási eljárás fennállását, mely akár lakhatásunkat is hátrányosan befolyásolhatja, a végrehajtási eljárás megelőzése, vagy a már folyamatban lévő végrehajtások megszüntetése, illetve korlátozása érdekében mindenképpen időben szükséges jogi szakemberhez fordulni. A végrehajtási eljárásokkal kapcsolatos rövid határidők, a speciális jogorvoslati lehetőségek miatt pedig célszerű az adott területen tapasztalattal és szaktudással rendelkező ügyvédet felkeresni, mivel az időben megtett lépések akár a rendkívüli terhet jelentő végrehajtási eljárás megszűnését is eredményezhetik.